Varga Mihály

Nagy átalakításokról döntött a kormány a János kórházban

Jelentős beruházások lesznek a Szent János Kórházban, az intézmény középső része teljesen megújul, és nagyobb szerepet kap a Kútvölgyi szakrendelő is - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Varga Mihály kimondta: nem aktuális az egyszámjegyű szja

Nagyjából 650 milliárd forintot kellene kiengedni a költségvetésből ahhoz, hogy a mostani 15%-os személyi jövedelemadó kulcsa egyszámjegyűre csökkenjen - mondta ma a pénzügyminiszter, hozzátéve, ezt most nem érzi aktuálisnak.

Hamarosan jön a magyar versenyképességi csomag!

Hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia - emelte ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén a Pénzügyminiszter közleménye szerint. A pénzügyminiszter elmondta, elkészítették a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábbi versenyképességi javaslatait figyelembe véve azt a munkaanyagot, amely alapján konkrét intézkedésekre tehetnek javaslatot Magyarország versenyképességének javításáért.

Elmarad Varga Mihály tájékoztatója

Az eredeti tervek szerint hétfőn 11:30-tól Varga Mihály doorstep sajtótájékoztatót tartott volna a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően. Nem sokkal az esemény előtt azonban lemondták a tájékoztatót.

Közös V4-fellépést vár Varga az uniós befizetések ügyében

Közösen lépnek fel a V4-ek az uniós befizetések ügyében, szorgalmazzák a 2021 és 2017 közötti uniós pénzügyi keret átalakítását, és folytatják a közös nagyberuházások előkészítését - nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga: három fontos EU-s költségvetési javaslatot is ellenzünk

Három olyan reformjavaslatot is ellenez Magyarország a 2021-2027-es uniós költségvetés bevételi oldalán, amelyeket még májusban tett le az asztalra az Európai Bizottság és ma is egyeztetett róluk a visegrádi négy ország, illetve Ausztria, Németország és Franciaország pénzügyminisztere a Tatra Summit keretében. Az egyik szerint Magyarország nem támogatja azt a javaslatot, hogy csökkenjen a GNI-alapú befizetés aránya a közös uniós költségvetésbe. Ez persze érthető, mert így esély lenne arra, hogy elkerülhesse például Magyarország a büdzsé kiadási oldalán a kohéziós és agrártámogatások jelentős megvágását.

Varga: nincs csodaszere a kormánynak, de vannak még tartalékaink

A versenyképes növekedés szempontjából nincs csodaszer, de vannak olyan területek, ahol aprólékos munkával lehet eredményeket elérni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján. A miniszter négy olyat területet említett, ahol konkrét lépésekre is készül a kormány a következő időszakban.

Hova tűnnek el a kártyaterminálok a boltokból? - Ez zajlik a háttérben

Hova tűnnek el a kártyaterminálok a boltokból? - Ez zajlik a háttérben

Pörög a kártyás fizetés, ami részben a kormány készpénzmentesítő POS-telepítési programjának, és az erre elköltött közel 5 milliárd forintnak is köszönhető. Ugyanakkor az első körben kihelyezett 30 ezer szuperolcsó termináltól összességében csak 18,5 ezerrel nőtt a boltokban üzemelő terminálok száma. A második kör épp most indulhat be, de a számokon egyelőre ez is csak kis részben látszik, alig 10 ezerrel nőtt az idei első félévben a POS-terminálok száma. Megnéztük, mi állhat az első ránézésre furcsa eltérés hátterében.

Megvan a tízmilliomodik online számla Magyarországon

Két és fél hónappal július elsejei indulása óta már jubilált is az online számlarendszer, múlt héten beérkezett ugyanis a tízmilliomodik számla az adóhivatalhoz. Az új online rendszer úgy mérhet jelentős csapást a feketegazdaságra, hogy közben a tisztességes vállalkozásoknak könnyebbséget és újabb megrendeléseket is hozhat - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály.

Varga: elfogadhatatlan, hogy tovább korlátoznák az uniós források felhasználását

A 2021-2027 közötti uniós pénzügyi kerethez kapcsolódó Európai Bizottsági javaslatokról és a digitális fizetőeszközök gazdasági hatásairól is tárgyaltak az európai pénzügyminiszterek - írja a Pénzügyminisztérium sajtóközleményében. Az Ecofin Bécsben tartott informális ülésén a digitális vállalkozások uniós szintű megadóztatásáról szóló elképzeléseket is megvitatták.

Varga bejelentette: pandakötvényt bocsátana ki Magyarország

Magyarország újabb államkövény-kibocsátást tervez a kínai belső piacon - nyilatkozta Varga Mihály a Bloombergnek. A pénzügyminiszter nem árult el részleteket, hogy mekkora összegben, illetve mikor léphetünk be tavaly július után újra a kínai piacra.

Pénzt ad Magyarország két világbanki intézmény tőkeemeléséhez

Magyarország támogatja a Világbank-csoporthoz tartozó Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) tőkeemelését - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyminisztérium közleménye szerint, amikor hivatalában fogadta Franciscus Godts-t, a Világbank térségi országcsoport-igazgatóját.

A NAV-testvér figyel téged: számlák milliói érkeznek az adóhatósághoz

Augusztus 14-ig mintegy 7,5 millió számla érkezett az adóhivatalhoz, és több mint 272 ezren regisztráltak az online számlarendszerbe. Az új szisztémával az egyszerűsítés és az adminisztrációcsökkentés mellett eredményesebbé válhat a csalások felderítése is, jelentősen - akár tíz százalék alá is - csökkenhet az adóelkerülés mértéke - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.